gorog migranskaravanKomoly szervezőmunka zajlik a Görögországban rekedt migránsok Nyugat-Európa felé történő továbbutaztatása érdekében, és a görög hatóságokon fog múlni a kezdeményezés sikeressége –  mutat rá most megjelent tanulmányában a Migrációkutató Intézet, melynek korábbi elemzése is pontosnak bizonyult.

Előzőleg ugyanis azt írták, hogy több ezren kívánnak eljutni a szervezők által megjelölt – később megváltoztatott – gyülekezési pontra, ahonnan az eredeti tervekkel ellentétben nem Albánia felé, hanem Észak-Macedónia irányában kívánták elindítani a karavánt.
Kiemelik: még az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is úgy döntött, hogy hivatalos üzenetben kell megszólítania az összegyűlt tömegeket.


Annak ellenére, hogy a görög hatóságok egyelőre sikerrel fojtották el a kezdeményezést, továbbra is fennállnak azok a strukturális tényezők – mint például a görög menekültügyi rendszer túlterheltsége, a folyamatos magas érkezésszám Törökországból -, amelyek miatt a jövőben is fel kell készülni szervezett migránskaravánok útnak indításával. A Migrációkutató Intézet tanulmánya szerint a tömegigény minden hasonló akcióhoz adott lesz a továbbiakban is. Rámutatnak arra is, hogy erősödő törökországi aktivitásra utal az, hogy az elmúlt napokban kétezer ember próbált meg illegálisan átjutni Görögországba.

SÚLYOS GÖRÖGORSZÁGI ESEMÉNYEK

A Migrációkutató Intézet (MI) korábbi anyagában szereplő valamennyi hivatkozás elérhető ma is, bár – vélhetőleg a görög hatóságok nyomozómunkája miatt – a görögországi kezdeményezés hivatalos Facebook-oldaláról időközben eltávolították a február után született bejegyzéseket. A MI most megjelent tanulmányában külön kiemeléssel ismét közzétették azokat az arab nyelvű forrásokat, amelyek a kezdeményezések mögötti szervezetekre és/vagy személyekre történő utalást tartalmaznak, hiszen több magyarországi sajtótermék – helytelenül, és bizonyosan az arab nyelvű megfelelők ellenőrzése nélkül – megkérdőjelezte ezek létezését.Gyorselemzésük végén pedig olyan külföldi cikkeket sorolnak fel, amelyek kiemelten foglalkoztak a görögországi eseményekkel, így például említik a BBC, a Die Welt, a New York Times vagy aReuters beszámolóját, amelyek egyhangúan súlyosnak minősítették azokat

FELHÍVÁSOK A FACEBOOKON

A görögországi kezdeményezés hivatalos Facebook-oldalán 2019. március 11-én közzétett (és azóta eltávolított) poszt második sorában jelenik meg Omar Al-Hajj neve, aki saját magára szervezőként hivatkozik, de felbukkan a Szíriai Egyesületek Fóruma és a Minbar al-Jamʻiyyat al-suriyya nevű törökországkezdeményezés is.

Forrás: Migrációkutató Intézet

A törökországi kezdeményezés ernyőszervezeteként azonosított Szíriai Egyesületek Fóruma mintegy 50 szíriai egyesületet és NGO-t tömörít. A gyorselemzésben hivatkozott arab nyelvű cikkma is elérhető, és kiderül belőle, hogy a szervezők nevében sajtótájékoztatót tartottak 2019. március 6-án (a szervezők maguk végül nem jelentek meg az őket ért halálos fenyegetések miatt). A MI rámutatott A Remény Önkéntes Csoportja (Fariq al-amal al-tatawwuʻi – törökországi kezdeményezés) tevékenységére is.

                                                                                                         Forrás: Migrációkutató Intézet

A gyorselemzésben hivatkozott másik arab nyelvű sajtóforrás a törökországi indulás törléséről szóló pletykákat igyekezett cáfolni, illetve általános tájékoztatásként szolgált a csatlakozók számára. A cikkben megemlítenek egy Badawi nevű személyt is, akit a Karavánhoz kapcsolódó kampány koordinátoraként említ a szöveg. A Migrációkutató Intézet teljes tanulmányát ide kattintva ismerheti meg.

Forrás: PestiSrácok.hu; Fotó: MTI/AP/Jánisz Papanikosz.