T. Ház! Amint említettem, helyes az értelmiségi osztálynál, az iparnál és a kereskedelemnél az alkalmazottak százalékos arányának betartása, de nem lehet teljesen szabad prédává engedni az önálló ipart és az önálló kereskedelmet sem. Igaz, hogy itt a törvényjavaslatban kihalási rendszer foganatosíttatik, vagyis az, hogy mindazok, akik szerzett jog birtokában vannak, életük végéig űzhetik azt a foglalkozást. Csak a jövőben bírálják majd el, ki kapjon iparengedélyt és mindaddig zsidó nem kaphat egy-egy városban, amíg ott, a százalékos arány nem fog kiegyenlítődni.

Ez azonban azt jelenti, hogy főleg a kereskedelemben, de az iparban is több szakmában még 30–40 esztendeig várnia kell a magyarságnak, amíg ez a százalékos arány helyreáll, mert amíg ki nem hal a mai nemzedék, addig kisebbedni fog ugyan a zsidók százalékos aránya, de évtizedek fognak eltelni, amíg a 6%-ot eléri.

Éppen ezért nagyon örülök, hogy itt van az iparügyi és kereskedelemügyi miniszter úr. Mindjárt kérést intézek hozzá. Nevezetesen én egy nagy ipari érdekképviseletnek is vezetője vagyok, a Keresztény Iparosok Országos Szövetségének és mint ilyen, tudom, hogy ott különböző szakmák bejelentést tettek arra nézve, hogy nagyon sok iparengedélyt kaptak olyanok, akiknek a törvény értelmében nem lett volna szabad kapniok. Sokan félrevezették a hatóságot, sokan bizonyos ismert élelmességnél fogva be tudtak jutni az ipar gyakorlói közé.

Különösen még mielőtt az ipari novellát megszavaztuk volna, nagyon sokan voltak ilyenek. Azt kérem, rendelje el a miniszter úr valamiképpen az iparigazolványok és iparengedélyek revízióját. (Esztergályos János: Meggyanúsítása a minisztériumnak!) Elismerem, – ha már a törvény ezt mondja, bár nem helyeslem – hogy ez kihalásos rendszer alapján is történhetik, de azt hiszem, még Esztergályos képviselő úr sem fogja támogatni azt az embert, aki csalással került valamely jog birtokába, mert amint nem lehet valaki csalással ügyvéd vagy mérnök, nem lehet iparos sem, mert ez is saját személyében szerzett képesítéshez van kötve.

Ha már megtörtént a hosszú, évtizedes liberális kormányzat alatt, hogy itt zsidók százával és ezrével özönölhették el e pályákat, mert mindenki gyakorolhatott ipart, csak be kellett jelentenie egy üzletvezetőt, mindenki máról-holnapra áttérhetett olyan foglalkozásra, amilyenre akart, vagyis teljes szabadság, illetőleg nem is szabadság, hanem szabadosság uralkodott az ipar gyakorlása terén, ennek azt köszönhetjük, hogy az egykor híres keresztény magyar kézműipart ennyire lenyomta a sors. Ez már lent van úgyszólván ott, ahol alig lehet már önálló iparnak nevezni.

A miniszter úr szemtanúja volt annak, – vasárnap múlt egy hete – hogy több mint háromezer komoly keresztény iparos gyűlt össze a Vigadó termében és ott kérte és követelte azokat a jogokat, amelyekről azt vélte, hogy azokat elvették tőle és kérte mindazokat az orvoslásokat, amelyeknek bevezetésével elérheti boldogulásának előmozdítását. (Esztergályos János: Kérte a munka lehetőségének biztosítását. Miért nem mondja meg ezt a képviselő úr?)

T. Ház! Nem akarok itt százalékokat említeni, mert az első zsidótörvény tárgyalása alkalmával minden ipari és kereskedelmi szakmánál felsoroltam, hogy milyen százalékokban van ott a zsidóság képviselve. Nem ritka a 40–50–60–70 százalékos arány, sőt vannak szakmák, ahol 90 százalékban is részt vesznek. Ettől tehát most eltekintek. A mai Nemzeti Újságban olvastam egy cikket, amely hozza ezeket a százalékos arányszámokat és bizony az ember megdöbben, ha olvassa, hogy itt-ott milyen nagy százalékban vannak a zsidók képviselve. Ha ezt valaki olvassa, akkor befelé lelkiismereti vizsgálat tartása mellett meg kell állapítania, hogy itt intézkedni, itt valaminek történnie kell és nem lehet ezt tovább így hagyni.

T. Ház! Én nem kívánok semmi mást ezen a téren, mint igazságot a keresztény ipar és a kereskedelem számára. (Buchinger Manó közbeszól.)Azt hallottam, hogy képviselőtársam itt szabómesterről szólt. Én sohasem tagadtam és büszkén vallom, hogy iparosmester vagyok. Voltam inas, voltam segéd és büszkén vallom magamat mesternek. (Rassay Károly: Kicsoda szólt? – Buchinger Manó: Én azt mondottam, hogy a szakegyletben zsidók tanították!)

T. Ház! Több felszólaló felvetette a bizottságban azt a kérdést, hogy mit csináljanak ezek a szegény zsidók, akiket ezekből az állásokból kiemelnek. Hát kérdezem, miért nem mehetnének el a zsidók is az erős fizikai munkára.(Vázsonyi János: Mert munkanélküliség van ott is!) Hiszen látok közöttük olyan kifejlett atlétákat, mint akárhány keresztény embert; hát nem volnának ők alkalmasak fizikai munkára, vagy kubikus munkára? Azok között a szegény szegvári kubikusok között nem tudná az a hatalmas, erős, kifejlett zsidó is az 50 vagy 80 kilós talicskát eltolni, vagy pedig napszámos munkába állani? Hiszen éppen azt látom a Nemzeti Újság mai kimutatásából, hogy szolgai munkánál, napszámos munkánál, nehéz fizikai munkánál 0,1 százalékos arányban vannak a zsidók. Hát kérdezem, nincs-e itt is hely a számukra? Ne keressék azonban mindig az élet napos oldalát, tessék nekik is odaállni az élet árnyas oldalára is és engedjék meg a keresztény magyarságnak is, hogy a napos oldalon is kissé sütkérezzék. (Vázsonyi János: A főispáni, alispáni és szolgabírói hivatalokat ne keressük! Igaza van!)

T. Ház! Hogy a zsidók mennyire kijátszották az első zsidótörvényt, ahol még enyhe intézkedések voltak, ezt mutatja Kulcsár kormánybiztos úrnak az a jelentése, hogy megvizsgáltatott 127 vállalat abból a szempontból, hogy mennyire feleltek meg az első zsidótörvény rendelkezéseinek, amikor – mondom – még keveset követeltek a vállalatoktól, amikor tehát talán könnyebben tudtak volna megfelelni a törvény rendelkezéseinek. A 127 vállalat közül egyetlen egy volt olyan, amely rendesen, pontosan jelentette be és vallotta be a helyzetet, 126 pedig csalással. (Fábián Béla: Szó sem igaz belőle! – Esztergályos János: Mind zsidóvállalat volt?) Volt vállalat, mélyen t. képviselő úr, magam is ismertem vállalatot, ahol 100 tisztviselő közül három volt keresztény, és 97 zsidó. (Hamerli József: Azok is hivatalszolgák voltak!) Helyesnek tetszik ezt tartani? (Buchinger Manó: A bejelentésről van szó!)

T. Ház! Nagyon örülök, hogy itt van az iparügyi miniszter úr, mert a munkaalkalmak megteremtése érdekében kívánok hozzá kérdést intézni. Éppen e törvényjavaslat átmeneti ideje miatt szükségesnek tartom, hogy a megbénult, a tudatosan megbénított és erősen szabotált gazdasági életbe vérkeringést vigyünk bele és a közületek, a kormányzat, még ha áldozatok árán is, igenis, gondoskodjék erről. Gondoskodni kell elsősorban a házadómentesség kiterjesztéséről.

Ezt egyéb közgazdasági szempontok is kívánják, eltekintve a zsidókérdéstől, a zsidótörvény hatásaitól. (Petrovácz Gyula: A pénzügyminiszter úrhoz tartozik!) Igen, a pénzügyminiszter úrhoz tartozik, de hiszen éppen szombaton fogunk hozzámenni ebben az ügyben. Adómentességet kell, hogy kapjanak mindazok az új épületek, a város bármely részén épüljenek is, amelyek már előre biztosítják az olcsóbérű kislakásokat és amíg ez a feltétel fennáll, addigra mentességet, illetőleg a kedvezményt biztosítani kell a számukra. Vannak azután bizonyos városrészek, mint például a hídfőkörnyék, továbbá azok a helyek, ahol a szabályozástól kiálló házak vannak, ott az építtetőknek megfelelő kedvezményt és olcsó termelési hitelt kell nyújtani. Úgy tudom, hogy például a székesfőváros ilyen építkezést bonyolít le 4%-os hitellel és 5,75%-os amortizációval. Ha ilyen hitelt magánosok is megkapnának, akkor sokkal erősebb lenne itt a munka üteme.

T. Ház! Alig egy-két éven belül az üres lakások száma tízezerről lecsökkent háromezer néhány százra. Ez azt mutatja, hogy nincs meg a kellő költözködési lehetőség és főleg kislakásokban mutatkozik hiány. Amúgy is nagyon sok helyen egészségtelen, a higiéniát nélkülöző lakásokban laknak az emberek. Ezen a téren tehát a kormányzatnak a legnagyobb áldozatkészséget kell mutatnia és az építkezést a legerősebb és leggyorsabb tempóban meg kell indítani, mert ha az építkezés megindulhat, akkor azzal kapcsolatosan mintegy 20–25 iparág foglalkozást és munkalehetőséget kap.(Vázsonyi János: Mennyi az üres üzlethelyiség?)

Köztudomású, hogy a székesfőváros háromezer lakást épít, de nem tudom, mikor lehet az építkezést megkezdeni, pedig sürgős szükség volna arra, hogy még tavasszal induljon meg a munka. Az állam az Orbánhegyi-úton ezer lakást épít, amit még a kormányzó úr 10 éves jubileuma alkalmából törvénnyel határozott el a parlament. Ezzel kapcsolatban arra kérem a miniszter urat, hasson oda, hogy ez az építkezés is minél előbb meginduljon.

T. Ház! Örömmel olvastam az utóbbi napokban, hogy az árkormánybiztos úr leszállította a mezőgazdaságban használt ipari cikkek árát, még pedig átlagban 20 százalékkal szállította le. Nem tudom, hogy egy év alatt milyen forgalmat bonyolítanak le az ilyen mezőgazdasági iparcikkekben, de úgy gondolom, hogy lebonyolítanak legalább 10 millió pengős forgalmat, ha ez így van, akkor már mindjárt ezzel az intézkedéssel kétmillió pengőt takarítanak meg a gazdasági iparcikkek fogyasztói. Szeretném, ha ez a rendelkezés az összes iparcikkekre kiterjedne, mert lehetetlenség az, mélyen t. Ház, hogy egyes szakmákban még mindig tetszés szerint diktálhassák a nyersanyagok és félkészgyártmányok árát. A kisiparosság azért nem tud versenyképes lenni, mert nagyon sokszor azzal a gyárral kell versenyeznie, amely előállítja azt a nyersanyagot vagy pedig azt a félkészárut, amelyből az az ipari munka készül. (Rassay Károly: Az érsekújvári Bata-gyár mint kisiparos! Szóljon hozzá! – Vázsonyi János: A Cikta!) Hogyan jusson akkor az a kisiparos megrendeléshez, ha nem versenyképes?

Vannak azután olyan panaszok, amelyeket már az említett nagygyűlésen is felhoztak és amelyeket, ha utánanézne az ember, több szakmában is megtalálna. Konkrét panasszal is jöttek hozzám, nevezetesen azzal, hogy a csempekartell, amely csak három éve alakult meg, olyan dolgot művel itt Budapesten, amit egy percig sem szabad tovább tűrni, 47 iparos van az ipartestületben és a 47 csempeiparos közül 33 zsidó és 14 keresztény. Ez is jellemző a közgazdasági élet helyzetére. Ezek az iparosok most összeálltak és megállapodtak abban, hogy kartellt alakítanak, a kartell pedig szoros és mindenkire nézve kötelező. Minthogy három gyárnál, – a Draschenál, a budapesti Zsolnaynál és a Nagybátonyinál – szerezhetik be anyagukat, a csempét, mindegyik gyárral megállapodtak, hogy a rendes piaci áron felül a csempéért négyzetméterenkint két pengőt tartoznak befizetni a kartellegyezmények szerint. Mivel Budapesten és 20 kilométeres körzetben a múlt évben 150.000 négyzetméter csempe készült el, könnyen megállapítható, hogy ez a kis társaság 300.000 pengőt rabolt ki a fogyasztók zsebéből. Ha jogosan, helyesen és igazságosan megbüntetünk egy olyan embert, aki, mondjuk, egy pengőt kivesz a zsebemből, vagy más zsebéből és elzárásra ítéljük, akkor a Ház bölcsességére bízom annak megítélését, mit érdemel az a társaság, amely 300.000 pengőt zsarol ki a rendes áron felül, tehát jogtalanul a gazdasági életből.

De lehetne erről még tovább is beszélni. Említettem például a táblaüveg esetét. A táblaüvegkartell 3 pengő 60 fillérért adja az üvegnek négyzetméterét, amelyet külföldről 90 fillérért lehetne beszerezni. Igaz, hogy itt bizonyos iparpártolás és támogatás is szerepet játszik, ezt koncedálom, de mégis túlzott dolog négyszeres árat kérni.

Meg szeretném kérni az iparügyi miniszter urat valamire. Az orvoskamarai törvénnyel kapcsolatban a fogtechnikus ipart igen nagy sérelem érte: a fogtechnikus iparosokat több évtizeden át folytatott mesterségükből máról-holnapra kiforgatták a törvény értelmében és kuruzslónak nevezik azokat, akik továbbra is megpróbálják mesterségüket folytatni. Kérem a miniszter urat, rendeljen el zártszámot, hogy ne jöhessenek többen erre a szakmára, mert hiszen mégsem lehet elvenni azoktól a kenyeret, akik ebben a szakmában dolgoznak. (Rupert Rezső: Ez helyes beszéd!) Mi most a helyzet a fogtechnikusoknál? Tudom, hogy sok zsidó volt köztük, de most a keresztények is szenvednek a kamarai törvénynek e miatt a hátrányos intézkedése miatt.

Vajon, hogyan áll ez a szakma a zsidótörvény szempontjából? (Buchinger Manó: Maga megszavazta!) 1911-ben levizsgázott 149 ember; ezek minden további nélkül gyakorolhatják szakmájukat. Közöttük 100 zsidó volt. Most a Felvidékről visszakerült 140 vizsgázott fogtechnikus, akik közül 105 zsidó. A Magyarországon működő összes fogorvosok száma 2020. Ezek közül 1400 zsidó. Csonka országunkban 3213 lakott helység van, ebből 470-nek van közvetlen fogászati ellátása. Milyen szükséges lenne tehát közegészségügyi szempontból – ha másképpen nem lehet – kiküldeni ezeket a fogtechnikusokat azokra a vidékekre, ahol egyáltalán nincsen fogászati ellátás. Ezzel a magyar nemzet számára annyira fontos, ezt a közegészségügyet előbbre vinnők, mert a fogak ápolását, rendben tartását ezek elintézhetnék.

A Németországban működő vizsgázott fogtechnikusok száma 30.000, tehát 10 millió lélekre 3000 jut. Nálunk 10 millió lakosra csak 289 jut. Méltóztatnak látni, hogy ezen a téren is milyen óriási közegészségügyi feladatok megoldására van szükség. Kérem a miniszter urat, hogy az elmondottakat tegye magáévá.

T. Ház! Nem akarok részletesen kitérni arra, hogy az iparosok nagygyűlésén mennyire panaszkodtak a miatt, hogy nincs rendelés, nincs vállalkozás, munkát nem adnak még ott sem, ahol erre alkalom volna. Éppen ezért az iparosok kérték a miniszter urat, hogy a kormány indítson szigorú vizsgálatot a renitenskedők ellen. Azt mondták, hogy aki tudatosan megrontja a gazdasági életet, az a magyar élet és a nemzet ellen intéz merész támadást. Azt hiszem, köztudomású itt az a körülmény, hogy kevés országot leptek el úgy a zsidók, mint Magyarországot.

Magyarországról az a hír terjedt el, hogy Kánaán. Hát tényleg ez az ország a zsidóság Kánaánja lett. Ez éppen olyan hátránya az évszázadok óta itt élő zsidóknak, mint a keresztény magyaroknak. Ha a régi zsidóság velünk összefogva lehetetlenné tette volna a galíciai zsidóknak évtizedeken át folyt bevándorlását, ma nem volna szükség erre a zsidótörvényre, (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) akkor ma már sokkal könnyebben tudnók túltenni magunkat ezen a kérdésen. Úgy látszik, hogy itt is bizonyos fajtámogatás vitetett keresztül.

Petrovácz Gyula és Csilléry András t. képviselőtársaim a székesfővárosi közigazgatási bizottságban ismételten és többszörösen szóvá tették – még nem is olyan régen, a múlt esztendőben – a galíciaiak bevándorlását. Akkor felállott Fábián Béla képviselőtársam és ezt tagadásba vette (Fábián Béla: Itt van a statisztika! Tegnap mutatta ki Peyer, hogy nincs ilyen bevándorlás!) és azt mondotta, hogy nincs bevándorlás. Fábiánnal szemben felállott a főkapitány úr és igazat adott két képviselőtársamnak s azt mondotta, hogy igenis van ilyen bevándorlás. (Fábián Béla: A főkapitány úr is azt mondotta, hogy nincs bevándorlás!)

A jelentésből olvastam, hogy a főkapitány úr a két képviselőtársamnak ezt az állítását elfogadta. (Fábián Béla: Nem lehet csupa valótlanságokat idehozni! – Schmidt Lajos: Honnét jönnek ide azok a pajeszosok, ha nincs bevándorlás? – Fábián Béla: Biztosan itt voltak már olyan régóta, mint a képviselő úr!) Petrovácz Gyula képviselőtársam, amikor felállott beszélni, kimutatta, hogy az utóbbi hetekben hány galíciai szökött be Magyarországba.(Fábián Béla: Nem igaz!) Azt hiszem, t. képviselőtársam sem ismeri Petrovácz Gyulát olyan képviselőnek vagy bizottsági tagnak, aki légből kapott, komolytalan állításokkal merne egy közület elé menni. Ha odamegy ezekkel, akkor inkább hiszek az ő adataiban, mint a képviselő úr állításában,(Zaj.) mert ezek hivatalos adatok voltak. Nem lehet a zsidókérdést elintézni azzal, hogy ez az állítás hazugság, nem igaz. Tessék a tárgyilagos alapon maradni! (Vázsonyi János: Majd dokumentumokat fogunk hozni!) Hallottam már itt is és magam is úgy érzem, hogy Magyarországon a múltban két kapu volt.

Az egyik volt a Vereckei-szoros, amelyen át ismételten nemcsak beszivárogtak, de beözönlöttek a zsidók. (Vázsonyi János: Ön is ott jött be?)Hogyan volt lehetséges az, hogy itt tízezer számra növekedett a zsidók száma akkor, amikor az itteni zsidók szaporodása nem emelkedett? Talán az égből pottyantak le azok? (Zaj a szélsőbaloldalon.) Azt látjuk tehát, hogy már ez is igazolja, hogy a felső kapun át, tehát a Vereckei-szoroson át nagy számban jött be a galíciai zsidóság, amely először is a felsőmagyarországi városokat lepte el és azután jött mindig lejjebb s utoljára a fővárost és az Alföldet lepte el. Sajnos, mindenüvé jutott belőle. (Vázsonyi János: Erről nem illik a beszivárgott nemzetiségeknek beszélni, hanem csak a törzsökös magyaroknak!) Az én elődeim sokkal régibb idő óta voltak Magyarországon, mint az ön zsidó elődei, ne tessék tehát ilyet mondani. (Vázsonyi János: Nézzük meg, állok elébe!)

Elnök: Kérem Vázsonyi János képviselő urat, méltóztassék a folytonos közbeszólástól tartózkodni.

Müller Antal: Azért, mert nem Vázsonyi a nevem, hanem Müller, érzem olyan jó magyarnak magamat. (Éljenzés a jobboldalon. – Zaj a szélsőbaloldalon. – Fábián Béla: Maga is egy bevándorolt! – Rupert Rezső: Szép a hazafiságban való versengés!)

A másik kapu, amely már – sajnos – nagyon érzékeny, mély nyomokat és sebeket hagyott a magyar lelkeken, a fiumei kapu, ahol éppen a zsidóságnak hatalmas térfoglalása – nem azt mondom, hogy beszivárgása, hanem hatalmas gazdasági térfoglalása – kiszorította a szegény magyarokat az országból, akik nem tudtak megélhetéshez jutni. Hány ezer és ezer magyart vesztett el a haza éppen ebből kifolyólag. (Rupert Rezső: Az agrárviszonyok miatt vándoroltak ki!)

Mi átvettünk apáinktól egy liberális, szabadkőműves és szociáldemokrata szellemben működő és élő országot. Mi ezt az országot át akarjuk alakítani, meg akarjuk változtatni. Az a törvény, amelyet most itt tárgyalunk, a keresztény magyar ifjúság jövőjét szolgálja. Azt akarjuk, hogy Szent István birodalma történelmi nagyságában és fényében a keresztény erkölcs jegyében a mi drága gyermekeinké és ne idegeneké legyen.

A javaslatot elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon és a jobbközépen. – A szónokot többen üdvözlik