Portik Tamás & Laborc SándorSzakértői csoport vizsgálja ki, milyen bűncselekmények történhettek a Portik Tamás és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója közötti megbeszélések során. Az ellenzéki pártok még több adat nyilvánosságra hozását kérik. Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere szerint a találkozóknak semmiféle politikai motivációjuk nem volt, az ügy kiszivárogtatásának viszont annál inkább. Gálszécsy András, az Antall-kormány titokminisztere szerint viszont egyértelmű, hogy Laborc és Portik a baloldali politikai erőket akarták segíteni.

 Előzmények, háttér

Először a Heti Válasz számolt be a maga teljességében a Portik-Laborc-Szilvásy-ügyként emlegetett sztoriról: Szilvásy by night, Heti Válasz, 2013. január 17.

Elsőként Heti Válasz Online közölte a teljes Portik-Laborc-jegyzőkönyvet is.

A Heti Válasz Online tavaly nyáron cikksorozatot közölt az akkor őrizetbe vett, kilencvenes évek alvilági ügyeiből ismert figurák hátteréről. (A magyar szervezett alvilág őstörténete című, 11 részes írás itt olvasható.)



Dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke kezdeményezte Pintér Sándor belügyminiszternél, hogy tegye lehetővé a Portik Tamás-Laborc Sándor-találkozókról készült eredeti hangfelvétel meghallgatását a Nemzetbiztonsági bizottság számára. A képviselő úgy véli, hogy az eredeti felvétel megismerése hozzájárul, hogy a bizottság vitatott kérdésekben közelebb kerüljön a tények megismeréséhez.

A Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel anonimizált leiratának titkosságát hétfőn oldotta fel az Alkotmányvédelmi Hivatal, azokat kedden feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára.

Portik kért és adni is akart

Szilvásy György volt titokminiszter az MTI-nek azt mondta: a találkozóknak semmiféle politikai motivációjuk nem volt. Ezt szerinte bizonyítja, hogy a titkosszolgálati eszközökkel szerzett információkból semmit nem használt fel az akkori kormány politikai riválisai lejáratására. Megjegyezte ugyanakkor: az ügy közéleti felhasználása, a jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozásának időzítése aligha magyarázható bármiféle szakmai indokkal, véleménye szerint sokkal inkább politikai érdekeket szolgál.

Gálszécsy András volt tárca nélküli miniszter, aki a felvételek nyilvánossá tételének lehetőségét vizsgáló szakértői bizottság vezetője volt, a Lánchíd Rádiónak azt mondta: a titkosszolgálat által 2008-ban rögzített hangfelvételek leirataiból meg lehet ismerni, hogy Portik mit szeretett volna elérni, és mit ajánlott cserébe. Az egykori titokminiszter a műsorban a második beszélgetés végére hívta fel a figyelmet, amikor a résztvevők arról beszéltek, Portik milyen segítséget tud adni ahhoz, hogy a 2010-es választásokat a baloldal nyerje, és Laborc ezt miként fogadja el.

Botrány vagy manipuláció?

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az elmúlt húsz év egyik legsúlyosabb politikai botrányának nevezte az ügyet, amelyet „évekig próbáltak eltussolni". A kormánypárti politikus szerint ebből egyértelművé vált, hogy „az alvilág egyik vezére megpróbálta segíteni a baloldalt a 2010-es választási győzelemhez". Hozzátette továbbá, hogy szakértői csoport vizsgálja, milyen bűncselekmények valósulhattak meg a találkozókon elhangzottak alapján, s ha kell, ezt követően feljelentést tesznek.

Laborc Sándor (fotó: MTI)

 A Demokratikus Koalíció (DK) azt gyanítja, hogy a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóiról készült leiratokból lényeges szövegrészek hiányoznak. Az ellenzéki párt ezért felszólította a belügyminisztert, huszonnégy órán belül hozza nyilvánosságra a szóban forgó két megbeszélés eredeti és teljes hangfelvételeit. Erről Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke beszélt szerdán újságíróknak.

A politikus nevetségesnek és fizikailag lehetetlennek nevezte, hogy a hosszabb, két és fél órás találkozóról rövidebb, 24 oldalas, míg a kevesebb ideig tartó beszélgetésről terjedelmesebb, 41 oldalas leirat született. Életszerűtlennek minősítette továbbá, hogy az évtizedes titkosszolgálati tapasztalattal rendelkező Laborc Sándor saját magára nézve terhelő bizonyítékokat gyűjtsön, majd azokat archiválja és megismerhetővé tegye utódainak is.

Rendkívüli ülést kezdeményeznek

Molnár Csaba ezek mellett furcsának tartja azt is, hogy a leirat szerint Portik korrupt rendőrökről, ügyészekről és politikusokról akart beszélni, ám ilyen adatok nem szerepelnek a szövegben. Portik vajon olyanokra tehetett terhelő nyilatkozatot, akik ezt most utólag megpróbálják kivenni a szövegből? – kérdezte. A független országgyűlési képviselő gyanúsnak nevezte azt is, hogy a szöveg több ponton összefüggéstelen, ráadásul a közzétett dokumentum a fejléc alapján egy 2-es számú melléklet, így lennie kell legalább még egy alapdokumentumnak is. Kérdésként fogalmazta meg továbbá, miért csak most került nyilvánosságra a leirat, amikor a sajtó és a kormánypárti politikusok is hónapok óta beszélnek erről az ügyről. Az ellenzéki párt mindezekből arra következtet, hogy a sajtóban megjelent szövegeket megvághatták. Molnár Csaba ezért felszólította a titkosszolgálatokat felügyelő Pintér Sándor belügyminisztert, hogy egy napon belül hozza nyilvánosságra a teljes, vágatlan, eredeti hangfelvételt.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez annak érdekében, hogy kiderüljön, az elmúlt 23 évben hogyan fonódhatott össze egymással az alvilág és a titkosszolgálatok, valamint az alvilág és a politika – jelentette be Jávor Benedek, a PM társelnöke.

forrás: Link,