volner.jpegVolner János folytatja a nagy leleplező hadjáratot.
El­ké­pesztő, mi min­denre derül fény a Job­bik sötét bugy­ra­i­ban.
So­ro­sék már a párt­ban.

(Portálunk érdeklődéssel várja, hogy mik derülnek még ki a nemzetinek hazudott, a zsidóság által alapított magukat "tiszta párt"-ként aposztrofáló hazaáruló gittegylet házatájáról!)

"Végtelenül elszomorító, hogy Sneider Tamás vagdalkozni kezdett és hazugsággal vádolt meg engem.
Tamás, ezzel a mocskolódással csak ártasz a Jobbiknak és csökkented a kormányváltás esélyét!
Nem én hazudtam a Jobbik jelenlegi vezetésének Soros-kapcsolatairól és nem én vezetem félre a tisztességes, hazaszerető emberekből álló tagságot sem.
Azt állítod, gátlástalanul hazudok, amikor a szabadkőműves-spekuláns Soros György hálózatával fenntartott kapcsolataitokról beszélek? De hiszen ez a valóság!
Csak az ilyeneket nem írjátok bele a kiáltványokba és elhallgatjátok a becsületes emberekből álló tagság előtt!
Nézzük csak a Gyöngyösi Márton által szervezett brüsszeli konferencián résztvevőket: