demeter ervinEgyértelmű hazaárulás történt, egy ellenérdekelt titkosszolgálatot engedtek be az országba – jelentette ki Demeter Ervin, korábbi titokminiszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
A polgári titkosszolgálatokat felügyelő egykori tárcavezető szerint a kémper nyilvánosságra hozott vádiratából nem csak az ügy szereplőinek, de az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc felelőssége is megállapítható.

Demeter Ervin kifejtette: egyértelműen hazaárulás történt. Ebben a műfajban ez a szilvasy_gyorgy.jpglegsúlyosabb vétségek közé tartozik.

„Azt is megkockáztatom, hogy bűncselekmény történt, de ennek megítélése a jogászok dolga” – fogalmazott.

Hozzátette: a szó hétköznapi értelmében teljesen egyértelmű, hogy hazaárulás történt, hiszen egy ellenérdekelt titkosszolgálatot hívtak be a Nemzetbiztonsági Hivatalba.