Hír: A Jobbikról és a Gárdáról - Egy eszme és cél porba taposása
(Kategória: Olvasói levelek)
Küldte: Sindzse
kedd 24 július 2012 - 14:09:03


GárdistaGárdista lettem, nem divatból, hanem mert hittem abban, hogy tényleg tehetek valamit én is a Nemzetért, az emberek védelméért. Hittem a kitűzött célokban, az eszmében, és úgy éreztem ez az, amire hivatva vagyok, és életem végig tartó feladatomnak tekintettem.

Ahogy telt az idő egyre jobban beleláttam a szervezeten belüli bomlasztásba, uszításokba, és a feladatok elvégzésének szándékos ellehetetlenítésébe.
Először úgy gondoltam, ez egy pár nem közénk való ember műve.
Aztán később, egy újabb dolog történt, ami teljes mértékben a Gárda nevetségessé tételét, és az emberek maradék bizalmának elvesztését célozta meg.
Természetesen sikerrel jártak a "jóakarók", némi zsarolással fűszerezve keresztülhúztak mindent.

Az aki ezt tette nem volt más, mint a Jobbik! Létrehoztak valamit, ami aztán túlnőtt rajtuk, és erre nem számítottak. És így egyre nyilvánvalóbb módon, és egyre látványosabban az elpusztításán dolgoznak.




Mára már szinte csak a Jobbik árnyékában való kullogás, és a füttyszóra való ugrás maradt. Nincs önálló feladat, sem pedig a Nemzet szolgálatában végzett munka.

jobbik logo athuzva.jpgA Jobbik már elbukott, csak sokan nem látják még ezt be.
Pedig itt lenne az idő, felismerni azt, ami nyilvánvaló. Belesimultak a környezetbe, és pár látvány tiltakozáson kívül semmi nem maradt.
Már rég nem azt a célt szolgálják amiről beszéltek, mára már csak az önös érdek maradt, csak a látványt még igyekszenek fenntartani.

Ébresztő emberek, sem Jobbik sem pedig Gárda nincs már, mindkettőből csak a név maradt.
Már nem életképes egyik sem.

Tenni kell, és soha nem feladni, de tudni kell időben felismerni azt is, ha valami már nem működik. Tovább kell lépni, nem belesimulni, és nem beletörődni.

X.Y.

forrás: jovonk.info/ nyomány Bendeguz

 




Ezen hír származási helye: BENDEGÚZ HÍREK
( http://www.bendeguz.info/news.php?extend.288 )


Adatbázis lekérdezés: 22. Memória használat: 932,464b