Hír: Lakatos Pál: A Szabad Európa Rádió kommunista és CIA kapcsolatai
(Kategória: Közélet-Politika)
Küldte: Alex
vasárnap 02 december 2018 - 18:43:09


lakatos pal16 éve, 2002. október 24-én, 60 éves korában halt meg Zsille Zoltán kiváló filozófus, pedagógus, szociológus, a Szabd Európa Rádió egykori szerkesztője.

"Rendszerváltásunk" kiváló ismerője volt ő. 
Amikor azt kérdeztük tőle, hogy miféle is ez a demokratikus ellenzék, az válaszolta, "ilyen az, ha a diktatúra maga tenyészti és nevezi ki a saját „ellenségeit”.
„Amíg saját sorainkat nem tisztítjuk meg tisztázatlan múltú, besúgógyanús és exkommunista politikusoktól és tollforgatóktól, újra és újra veszíteni fogunk."- mondta.
És veszítünk is, immáron majdnem 30 esztendeje, mindig. Mert a rendszerváltásunk csak "rendszerváltás" lett.
Egy régebbi írásommal és a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, 2000 tájékán elhangzott interjúmmal emlékezem rá.
A rövidesen közölt gondolatok is bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a rendszerváltásnak hazudott időszak a kommunisták által előkészített folyamat csupán, amikor is az MSZMP negyedik vonala vette át az ország irányítását, különböző ellenzékinek mondott pártok színeiben.

Akkor tehát kezdjük.




1985-ben megrendezték az úgynevezett demokratikus ellenzék monori találkozóját, az MSZMP Központi Bizottsága és a Kádár-féle titkosszolgálat közreműködésével. De szerveződtek az újabb és újabb találkozók, s hogy ne egységes „demokratikus ellenzéke” legyen az MSZMP Központi Bizottságának, kétfelé osztották a népieseket és az urbánusokat.
Így alakult meg a Szabad Kezdeményezések Hálózata, a későbbi SZDSZ és a „másik” pólus, az MDF.
Csak azt nem tudták az 1986-87-es években az Aczél György-féle machinátorok, hogy az „ellenzéki” mozgalmak legalizálása, az országgyűlési képviselő választások többes jelölése, maga után vonja a történelmi pártok újra éledését, megjelenését.
Ebben az időszakban egyre nagyobb az igény a hiteles tájékoztatásra, de a Kádár-rezsim újságíróiban még nem bíznak az emberek, a nagy leleplezések, amelyekkel egyesek legitimálni igyekeznek magukat, még hátra vannak. Így egyre nagyobb az igény a Szabad Európa Rádióra.

Azt viszont kevesen tudták, hogy a Szabad Európa Rádió különféle osztályán dolgozók, az amerikai titkosszolgálat, a CIA által felügyeltek voltak, munkatársai a CIA fizetett ügynökei, s minden belső feszültséget idegen érdekek szolgálatában vezettek le.

Bár látszólag, az itt dolgozók, reális tájékoztatást adtak, de nevezzük nevén a gyereket, hírszerzőkből összeállított hazaárulók gyülevész csapatáról volt szó. Ékes bizonyítékai ennek az állításnak a Magyarországon később közszereplőként, újságíróként megjelenők hada, csatlakozván hozzájuk az Erdélyből Münchenbe, s onnan a Hazánkba került tollforgatók is, akik közül az egyik a jobb-, a másik meg a bal oldalt foglalta el.
A neveket most hagyjuk, de a melldöngetős, az „én a Szabad Európa Rádiónál dolgoztam” szöveg állandó hangoztatóit azóta már jól ismerjük, akik, az esetek többségében az úgynevezett jobboldalon hallatják hangjukat.

A Szabad Európa Rádió hatékonyságát azzal is növelték, hogy a korábbi frekvenciazavarásokat, melyeket Tökölről, Csávoly környékéről, Lakitelekről és valahonnan Zalából végeztek, megszüntették.
Miután a Szabad Európa Rádió a zavarás béklyóitól megszabadult, kiszabadult abból a tinédzser partis szellemiségéből is, és most már nyíltan kezdte támadni a kommunista rendszert, és nyíltan mutatta be az új „demokratikus ellenzék”, akkorra már Nyugatra beszervezett hazaárulóit. Ezek az emberek izraeli, amerikai ügynökök, szabadkőművesek.
Látszólagos ellenzékiek, akik tulajdonképpen a saját hazájuk ellen dolgoznak. Demszkyékről, s a hozzájuk csatlakozó SZDSZ-es bagázsról van itt most szó. „Hőstetteikkel” traktáltak bennünket a Szabad Európánál, ezeknek az embereknek az ismertsége, neve, a hazugságok révén a csillagos egekig szökött.

Később aztán már, amikor a televízió révén az arcokat is mutatták, egyesül az arc és név a „tettel”, 1988-89-ben, s az emberek reakciója egyértelmű, ők azok a bátrak, akikről a Szabad Európa Rádió eddig beszélt.
A Szabad Európa Rádió akkori tevékenységének köszönhetően ismertté váltak, a rádió akkori munkálkodásának hatását mind a mai napig érezhetik.
Ezt a tudatosan előkészített nyugati behatolást Aczél György és szabadkőműves csapata vezényelte.
Aczél, ebben az időszakban, rendszeresen találkozik Bécsben, a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályának vezetőivel, s megállapodnak a hazai „ellenzék” Münchenből történő futtatásában, kijelölik a megismertetendő személyek listáját.
Mindennek persze, szándékaik alapján, a cionizmus és a szabadkőműves páholy érdekei szerint kellett megvalósulnia.
Azt, hogy a látszólagosan ortodox kommunista, a kultúrát felügyelő Aczél György mit keresett a nyugatiak társaságában, azt az Aczél hagyaték feldolgozása során nagyon tisztán nyomon lehetne követni.
Ugyanis a hagyatékban nemcsak lehallgatott egyszerű telefonbeszélgetések kéziratai vannak rögzítve, hanem más lehallgatott anyagok is, amely telefonbeszélgetések Aczél György és a Szabad Európa Rádió munkatársai között zajlottak, valamint az Aczél György által név szerint felfuttatott „ellenzékiek” és a müncheniek közötti háttérbeszélgetésként kerültek rögzítésre.

Tudniillik, az 1980-as évek közepétől, a titkosszolgálatokat a politikai „elit” annyira szabadjára engedte, hogy mindenki mindenkit lehallgatott.
Tehát nem egyirányú volt a lehallgatás, mint ahogy az általában a diktatúrákban történni szokott, hogy a párt első titkára és a politikai döntéshozó testület kimondta, hogy ezt és ezt kell lehallgatni, hanem mindenki mindenkiről megrendelte a lehallgatásokat.
Aczél lehallgattatta Pozsgayt, Pozsgay barátai lehallgattatták Aczélt.
Ebből aztán hatalmas kavalkád keletkezett, de egyet azért tudni kell, Aczél Györgyék távlatokban gondolkodtak.
Ők tudták azt, hogy a szocializmus és a tulajdonviszonyok átrendeződése után, a Soros-féle gondolkodás és a neoliberalizmus pillanatokon belül komoly erőt fog majd képviselni Magyarországon.
Ugyanis a diktatúrából a látszólagos szabadságba való átmenet, mindenütt szabadossághoz vezetett.
És ezt a szabadosságot, egy korábban már a sajtó által fölfuttatott politikai „elit”, rendkívül jól ki tudta használni.
Aczél szelleme ma is él.
A Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban azok az újságírók, riporterek, szerkesztők, főszerkesztők, azok a szellemiségű emberek uralkodnak ma is, akiket Aczél György futtatott fel.
Ezek a szerkesztőségi műhelyek már a nyolcvanas évek elején, közepén, összetételüket tekintve, állandósultak.
Változhatnak a kormányok, a kuratóriumok összetétele is módosulhat, más lehet az elnök, vagy az elnökhelyettes, bizonyos politikai alkuk következtében, a rossz médiatörvény miatt a kurátorok össze-vissza döntögethetnek, de tulajdonképpen a közszolgálati rádió és televízió szellemisége egy pillanatig sem változott meg.
Sem a Fidesz kormányra kerülésekor, sem más pártok hatalma idején.
A neoliberális, kozmopolita szemlélet uralja ezeket az intézményeket. Haladnak az aczéli úton.

De hogy mi is fortyogott az aczéli boszorkánykonyhában, felidézem az azóta már elhunyt Zsille Zoltán pedagógussal, újságíróval, filozófussal készült beszélgetésem, amely a Vasárnapi Újságban hangzott el. 
Zsille, 1980-tól, Bécsből tudósította a Szabad Európa Rádiót, 1987-ben azonban már Münchenből, a rádió magyar osztályáról tudósított Magyarországra. Arra a kérdésre, hogy hányszor is csaptak be bennünket Münchenből, Zsille a következőképpen válaszolt.
„Azt hiszem, folyamatosan becsaptak.
Mindig is volt egy vonal, amely meglehetősen kapcsolódott az amerikai külpolitika mindenkori érdekeihez, jóllehet annak szócsöve eredetileg az Amerika Hangja volt.
Nagyon meglepő volt az érkezésem a Szabad Európához.
Én is egy kicsit mást vártam, hiszen hitem szerint ez volt a legfontosabb fórum, ahol a magyarországi belpolitikáról és ellenzéki mozgalomról hírt kaphatott a világ.
Az csak később derült ki, hogy ezeket a híreket megszűrték, szelektálták, és voltak olyan események, amelyek kívánatosnak minősültek, és voltak, amelyek nem.
Személyesen is átéltem, hogy „kicenzúráztak” anyagokat az adásaimból.
Említhetem például a ’89-es, híres Nagy Imre temetéséről a beavatkozást, ami Budapestről történt.
Egy felhívás jutott el hozzánk, Krassó György és társaitól, a Magyar Október Párt tagjai kezdeményezésére, hogy a temetés után maradjanak együtt a Hősök terén.

- Ez 1989. június 16-a, Nagy Imréék újratemetése.

- A felhívás 15-én érkezett hozzánk. Felolvastattam egy színésszel, és a Mai Nap című adásába került volna, ami egy órakor van és így bőségesen lett volna idő arra, hogy tájékozódjanak a temetésen részt vevők – a nem kommunisták hozzátartozói is, akik leginkább a hatodik, üres koporsóhoz kapcsolódtak, az egykor kivégzett családtagjaikon keresztül. Ez a felhívás nem hangozhatott el. Adás közben az amerikai követség kultúrattaséja kivetette, azzal az indokkal, hogy Krassó úr maga tiltotta le. Ez nem volt teljesen igaz, mert ő éppen Mark Palmer, akkori amerikai nagykövethez tartott, aki arról egyezkedett vele: ha kimarad a felhívás az adásból, akkor cserébe a Magyar Október Párt, illetőleg néhány olyan ellenzéki, akik ’56-osok voltak – és nem reformkommunisták – megszólalhatnak a Magyar Televízióban. (Érdekes felvetni, hogy az amerikai nagykövet milyen módon tudja befolyásolni a Magyar Televízió adását.) Ez volt a nagykövet fő szerepe. Ezért dicsérte meg őt dr. Horváth József tábornok úr, a III/III-as, híres-hírhedt belügyi felforgatók ellen alakult osztály vezetője, hiszen dr. Horváth később elmondta, hogy 16-án a rendzavarás megakadályozásában óriási szerepet játszott az az együttműködés, amely a nyugati követségek – személy szerint Mark Palmer , a Szabad Európa Rádió és a demokratikus ellenzék „R” gárdája között, a BM vezetésével és koordinációjával valósult meg.

- Kik tartoztak a demokratikus ellenzék „R” gárdájához?

- Olyanok, akik a demokratikus ellenzéknél korábban már jó nevet szereztek, részben pedig, akik rendőri szolgálatban álltak.

- Ha már szóba került a demokratikus ellenzék: van egy teória Magyarországon, amely szerint Aczélék időszakában – az már kiderült adásaink során, hogy a Szabad Európa Rádió magyar osztályának vezetői folyamatosan kapcsolatot tartottak fönn Aczél Györggyel , szóval az egykori kommunista szürke eminenciás időszakában már gondoltak a jövőre is. Néhány polgártársunk – akik Aczél beosztottjai voltak –nagyobb lehetőséget kapott, mint mi. Szidhatta a Kádár-rezsimet, rugdalhatta a rendőröket, s erről szintén Aczél tudtával, a Szabad Európa Rádió is beszámolt. Hősként üdvözölte az imént említetteket, s tette őket ismert „ellenzékivé”, átmentve ezt a társaságot 1990 utánra, a „rendszerváltozást” követő időszakra Aczél kreálmányai voltak tehát, de ellenzékieknek hitte őket az ország.

- Ez így van. Volt egy fő vonal a rádióban, amely korábban majdnem megbukott, és amelyik végig Kádár-barát politikát sugallt, azt, hogy a legvidámabb barakknak nevezett bornírtság naponta hangzott el, hogy az adósrabszolgaságba akkor belekergetett Magyarország tulajdonképpen még mindig a legjobb hely, tehát itt lesz valamiféle lehetőség a békés átmenetre. Szerintem az amerikaiak, legalábbis a fontos pozíciókban lévők, erre a demokratikusnak nevezett ellenzékre tettek, amelyik radikálisnak nevezte magát, jóllehet a legmérsékeltebb volt, s amely részben családi, részben pályafutásból eredő kapcsolatban állt az éppen hatalmon lévő politikai párt elittel.

- Tehát az MSZMP holdudvarához tartozott.

- Igen. Fontos pozíciókat töltöttek be a minisztériumokban, a pártközpontban, a kulturális élet területén. A párt elit második nemzedéke hajlandó volt változásra, merthogy előre vetítette árnyékát az, hogy ebből kimászni csak egy Amerikához közeledő politikával lehet. Szerintem a hetvenes évek elején ők komolyan megfontolták, hogy ezeket az ellenzéki, vagy ellenzéki-szerű magatartást tanúsított embereket, akik részben ilyen szellemiségű írásokat is megjelentettek, leginkább szamizdatban – mintegy váltógarnitúrát – beemeljék a hatalomba. Ez nem jelenti azt, hogy a váltógarnitúrát szereti a mindenkori hatalom, soha nem szerette. Csak előbb-utóbb a racionalitás érvényesül, tehát úgy látszott, hogy őket be kell emelni a hatalomba. Valószínűleg ez azért nem sikerülhetett akkor, mert Moszkvában jött egy keményebb vonal, és ők ott kint nemkívánatossá váltak. Amennyire tudni lehet, Aczél György is csak nehezen tudta megvédeni magát, a szovjet politikában akkor hagyományosan előforduló antiszemita vádakkal szemben, és ahogy ez már lenni szokott, föláldozta azokat az embereket, akik esetleg - ha másképp alakulnak a dolgok – közvetlen munkatársai lehettek volna. Így ez a hatalmi beépülés későbbre tolódott.

- Semmit nem lehet érteni ebből a beszélgetésből, ha nem mondunk neveket.

- Az 1973- as tisztogatásnál zárták ki a pártból Kis Jánost, Vajda Mihályt és Hegedűs Andrást, az egykori rákosista miniszterelnököt. Azért csak őket, mert a többiek már vagy nem voltak a pártban, vagy már kizárták őket, vagy nem léptek be ’56 után. Lényegében ez a Budapest iskolának nevezett társaság ’68-at – az új gazdasági mechanizmust – elfogadta, mint egy felülről dirigált, lehetséges liberalizálását a szocializmusnak. ’56-ot még teljes egészében elutasították, és egy lukácsista vagy liberálbolsevista irányzatot képviseltek. Ez nyilván még enyhült a későbbiek folyamán. Mások is csatlakoztak ehhez, akiket én személyesen ismertem, részben mert együtt jártunk az egyetemre, és én magam is kapcsolódtam – inkább periférián – az akkor induló szamizdathoz és a szabadegyetemhez. 
- Említsük meg a szamizdatosok nevét is!

- Szamizdat ’56-tól kezdve folyamatosan volt.

- Megtűrt szamizdat, engedett vagy gerjesztett, előkészített szamizdat?

- Mindegyik. Minden műfaj előfordult, ami nagyon érdekes volt a Szabad Európa politikájában és az itteni politikában is. Komoly és neves közvetítői voltak, olyanok, mint például Hajdú János, A HÉT főszerkesztője, Ipper Pál, akiről köztudomású, hogy magas beosztásban volt a belügyi elhárításnál is, vagy Rényi Péter, aki mindig második ember volt a Népszabadságnál, de első emberként szerepelt Nyugaton. Olyanok közvetítettek, mint például Lendvai Pál, vagyis Paul von Lendvai, aki vezető szerepet játszott az osztrák rádióban és tévében, és mindenki azt mondta, hogy nekem még ő sem elég antikommunista. Érdekes volt később találkozni a nevével, amikor Horváth József tábornok, III/III-as főnök meleg szavakkal emlékezett meg arról, hogy a kőszegi ávós kiképző táborban együtt voltak, és nagyon sokat segített neki.

- Mit tudunk mondani a Szabad Európa Rádió kapcsolatában Demszky Gáborról, Haraszti Miklósról, Solt Ottiliáról, Kőszeg Ferencről és társairól?

- A Szabad Európa Rádió házi vonalán lehetett beszélni ezekkel a vezető (akkor úgy mondták, prominens, de lehetne konstruktívnak is nevezni) ellenzéki személyiségekkel. Voltak olyanok – ez egyébként a nyugati sajtóra is teljesen jellemző volt -, akik elhitték és hirdették, hogy a magyar politikának a nyugati propaganda tényleg sikerágazata. A nyugati sajtó – amelyik szintén eléggé baloldali beállítottságú volt – bevette a maszlagot. Tulajdonképpen ebbe a sorba kapcsolódott be a Szabad Európa Rádió is, ahol szintén eléggé erőteljes balos fölény mutatkozott meg. És ezért történhetett meg az, hogy az új hazai ellenzéki emberek – akik nem voltak ilyen jól „eleresztve” családilag vagy politikai karrier szempontjából, de nagyon kemény ellenzéki tevékenységet folytattak – nemkívánatosak voltak a SZER műsoraiban. Ennek ellensúlyozására talán sikerült egy kis szerepet játszanunk (először nekem Bécsben, a Bibo Press-ben, ami szinte egyszemélyes sajtóügynökség volt, majd később Krassó Györgynek Londonban) a különböző nem szelektált hírekkel, mivel sem ő, sem én nem szelektáltunk, inkább, ahogy mostanában mondani szokás, pozitív diszkriminációt alkalmaztunk. Így elértük azt, hogy azokról is szó legyen, akikről korábban nem beszéltek. Mert a Le Monde-ban, a Frankfurterben vagy a Zürcherben mindig ugyanaz a három-négy név jelent meg; Kis János, Haraszti, Konrád György és így tovább, akiket mindenki ismert, de a többi, vagy száz aláíróról egy szó sem esett. Márpedig az események egyértelműen azt igazolták, és Demszky Gábor kicsit homályos története is, hogy attól kezdve, hogy per folyt ellene, hogy a nyilvánosság tudott róla, mert erről a Szabad Európa Rádió is beszámolt, védett lett.

- Ez az a bizonyos 1972-es per, ami az egyetemen volt?

- Nem, az a maoista múltjához tartozik. Ebben az 1983-as perben Demszky már a szamizdat egyik fővállalkozójaként szerepelt, és ettől kezdve én úgy tudom, semmi atrocitás nem érte. Annál több Nagy Jenőt, akivel indították a kiadót.

- Az ABC Kiadóról van szó?

- Igen, arról. Ez tehát azt igazolta számomra, hogy valójában az jelent védelmet ezeknek a szándékosan elhallgatott, a nómenklatúrához nem tartozó embereknek, ha beszélünk róluk – ellentétben a rádióban terjesztett hülyeségekkel, bocsánat a kifejezésért, hogy a nevüket sem szabad említeni, nehogy ártsunk nekik ezzel.

- A magyarországi tárgyalások és ezek megjelenítése a Szabad Európa Rádióban komoly ügyek voltak, vagy ezek készítették elő a majdani rendszerváltozást, azt, hogy ellenzékiként tegyék ismertté azokat, akik ellen ’80-ban, ’83-ban bírósági tárgyalást folytattak?

- Ez részben így van, itt nevet lehetett szerezni a későbbi karrier szempontjából.

- Itt is fölfedezhető esetleg a kommunista előrelátás?

- Valószínűleg igen, hiszen szociológiailag tekintve mégis csak egy társaság volt, még ha voltak is viták, ideológiai eltérések. Mondjuk a ’77-es, Havelék melletti szolidaritási aláírásgyűjtésre ki sem kellett menni egy háztömbből, mert azok írták alá, akik a Szent István parkban laktak. Ez ennyire azonos kör volt, körülbelül harmincan voltak. A ’79-esre ez már nem érvényes, hiszen ekkor már vagy kétszázötvenen aláírták. Itt már ki kellett menni a háztömbből. Itt már lehetett tartani rendőri piszkálódástól.

- Komoly piszkálódások voltak ezek, vagy tessék-lássék módon történtek?

- Voltak komolyak. Például elégett egy autó, de verések is voltak. Volt, aki kapott verést, volt, aki nem. A prominensek közül, azt hiszem, senki sem.

- Senki nem kapott verést az „élharcosok” közül?

- Senki. Volt, aki viszont annál többet, aki minden tüntetésen részt vett, és mint galvanizáló szakmunkás nem élvezett védelmet. Ezt nagyon fontosnak tartottam, és ahányszor csak lehetett mindig beszéltem róla a híradásokban, mert –egészen biztos – ez védelmet jelentett számára. Pákh Tibort, aki szinte egyszemélyes intézmény volt, mindig elvitték, ’56 után tizenöt évet töltött börtönben. De sok más fiatalt is rendőrkocsiban szállítottak el.

- Említette Demszky Gábor, Haraszti Miklós nevét. Szóba jött még Kis János, és ide kell sorolni Mécs Imrét, Solt Ottiliát, Gadó Györgyöt. Ők rendszeresen megfordultak Münchenben is?

- Igen, megfordultak. Nem feltétlenül jöttek be a rádióba, de volt, aki bejött, ahogy egyre inkább puhult a diktatúra. Gadó György rendszeres és nagyon jó tollú tudósítónak bizonyult. Néha naponta három tudósítást is küldött Budapestről.

- De volt olyan demokratikus ellenzékhez tartozó, aki azt mondta, képtelenség, hogy ő ebben az időben Nyugaton lett volna, hiszen útlevele sem volt. Demszky Gábor hangoztatta ezt.

- Na, jól van! De azért emlékszünk arra, hogy ott volt-e vagy sem. Meg tudom dicsérni például Demszky Gábort, aki a Munka Világa című műsoromban részben interjút adott nekem Münchenben, részben pedig Amerikából küldött tudósításokat, nagyon jókat, amiket az adásban fel is használtam, és az akkor szokásos honoráriumot kapta meg ő is, és a többiek is.

- A megszólaló emberek is kaptak pénzt, akik csak beszélgetőtársként, interjúalanyokként voltak jelen?

- Általában igen. Úgymond, a helyi költségek fedezésére. (...)
Azt hiszem, hogy a különböző osztályok közül a magyar osztálynak a legszomorúbb a története, amelyiknek- ezt meg is jósolták előre, talán éppen Palmer- szinte az volt a dolga, hogy a saját sírját ássa. Megtette ezt a dezinformációkkal, az elhallgatásokkal és az egyfajta vonal mellé állással, ami a '90-es választások idején igencsak kiderült. Akkor a magyar kérdések fő szakértője a később itthon tévé alelnökké lett Kasza László Levente volt. Érdekes módon a Szabad Európa Rádió híradása úgy szólt Magyarországról, hogy Debrecenből bekapcsoltak valami tudósítót, aki azt mondta, "sajnos rosszul állunk", mert az MDF áll győzelemre. Ez az "elfogulatlanság" mintaképe. Ők ugyanis arra tippeltek, hogy az SZDSZ fog befutni.”


Lakatos Pál




Ezen hír származási helye: BENDEGÚZ HÍREK
( http://www.bendeguz.info/news.php?extend.699 )


Adatbázis lekérdezés: 22. Memória használat: 1,035,272b