![]() 2019.01.06. Gyurcsány Ferenc (DK), Jakab Peter (Jobbik), Fekete-Győr András (Momentum) . Közös nyilatkozat. |
„Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen!” – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a szombati ellenzéki tüntetésen.
Ezzel egyértelművé vált, ami eddig is sejthető volt: az ellenzéki pártok egy közös, bevándorláspárti listába tömörülve vágnak neki a májusi európai parlamenti választásnak.
Nem számít semmi, nincsenek elvek, minden pillanatok alatt elfelejtve!
A májusi európai parlamenti választásnak minden eddiginél nagyobb tétje lesz, hiszen a bevándorlási válság teljes mértékben átírta a kontinens politikai viszonyait, a migrációhoz való viszonyulás került az előtérbe.
Pár hónap múlva ez a folyamat a Soros-tervnek megfelelően, a bevándorlás mellett teljes mellszélességgel kiálló brüsszeli mainstream hatalmának megingását jelentheti, hiszen a krízis felülírta az európai politikát, és az európai polgárok gondolkodásmódját a dolgokról.
Éppen ezért Emmanuel Macron francia köztársasági elnök vezetésével a migrációpárti erők a különböző tagállamokban komoly politikai nyomásgyakorlásba kezdtek – a status quo fenntartása érdekében.
Hiszen teljesen nyilvánvaló: soha nem volt ilyen fontos, hogy milyen érdekcsoportok milyen arányban kerülnek be az unió döntéshozatalába.
![]() Jákob Péter Jobbik |
Közös, bevándorláspárti listát állítana az ellenzék
Az áprilisi országgyűlési választást megelőzően két dolgot tagadott az ellenzék: hogy bevándorláspártiak lennének, valamint hogy közös, bevándorláspárti listával vágnának neki a pár hónap múlva esedékes európai választásnak.
Az első állítás már a kampányban sem volt komolyan vehető, gondoljunk pusztán csak arra, hogy ellenezték, majd le akarták bontani az országot védő kerítést, a második pedig éppen a tegnapi napon dőlt meg.
Ismert, december közepétől egy törvénymódosítás visszavonatására hivatkozva több alkalommal utcára vonult az ellenzék, amelynek már az első napján kiderült, egészen mást akarnak az ellenzéki politikusok.
A cél tehát már az induláskor egyértelmű volt: lehetőleg minél jobban meg kell gyengíteni a bevándorlásellenes kormánypártok pozícióit az európai szavazás előtt.
Ennek legújabb és fontos állomása volt a tegnapi (egyébként kicsiny számú közönség előtt tartott) összejövetel, amikor Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke színpadra lépve kimondta, amit eddig senki sem:
"Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is!
Egy az egy ellen!"
Az ellenzéki pártok eddig csak az önkormányzati voksolás kapcsán pedzegették az egységfrontot, azonban a szocialista politikus ezzel a mondatával bejelentette, hogy európai színtéren iseljött az ideje egy Jobbik-MSZP-DK-Momentum-LMP-Liberálisok összefogásnak.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője beszél a tegnapi Kossuth téri ellenzéki tüntetésen.
A háttérben egy MSZP-s, egy jobbikos és egy LMP-s zászló lobog Forrás: MTI/Mti
Ez pedig nem jelent mást, mint hogy egyértelmű politikai akarat mutatkozik egy, a Jobbiktól kezdődő a szocialistákon átívelő, és Gyurcsány Ferencig tartó közös lista állítására, amely a bevándorlást ellenző Fidesz-KDNP-vel szemben képezni ellensúlyt. Ebből mi következik?
A magyar bevándorláspárti erők egységbe tömörültek.
Tóth gondolatait Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) jelenlegi EP-képviselője vezette fel, aki a következőket mondta szombaton:
"Nem az a fontos, ki voltál, hanem hogy ki leszel. Orbán eszeveszett rendszerének ellensége vagyunk."
Ennek az üzenete is világos: borítsunk fátylat a múltra! Nem számít, hogy a Jobbik nem is olyan régen még egy antiszemita, cigányellenes és homofób párt volt, amely napi szinten sértegette a hazai kisebbségeket, és úgy általában mindenkit, aki kicsit sem tetszett nekik. És ez határozott utasítás a Gyurcsánynak behódolni kényszerülő jobbikos szavazók felé is: ezentúl az sem számít, hogy a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként 2006-ban mit csinált az utcára vonuló tiltakozókkal. Fogadják el a jobbikos szavazók a szemkilövéseket, fogadják el, hogy a balliberálisok diktálnak. „Van egy közös ellenség, ami mindent felülír” – hangzik az új ellenzéki, klasszikusan sorosista gondolatmenet.
Voltak már jelei az egységfrontba tömörülésnek
A választás követően jól láthatóan készült valamire az ellenzék, erre hét pontot hoztunk, ami alapjaiban kérdőjelezte meg a decemberi események spontaneitását. A decemberi tiltakozó felvonulásokon már együtt lebegtek a szélben a jobbikos, az LMP-s, a momentumos, a DK-s és az MSZP-s zászlók. Idén év elején pedig az általuk kezdeményezett rendkívüli ülés után a teljes ellenzék az Országház lépcsőjére vonult, ahol
Nekünk ebben a pillanatban nem a 2006-os, mára bukott hatalommal kell küzdenünk, hanem a jelenlegivel, és egy időre felül kell emelkedni a múltbéli sérelmeken.
„...a pártoknak most nem egymással kell hadakozniuk, először azt a helyzetet kell megteremteni, amelyben a politikai küzdelmeinket megvívhatjuk. Ez nem azt jelenti, hogy innentől mindenben egyetértünk a DK-val vagy az LMP-vel, de azt igen, hogy van egy magasabb cél, nevezetesen, hogy a demokratikus intézményeket helyreállítsuk. Ha elvonatkoztatunk a 2006-os rendőri brutalitásoktól, és a választási törvényt, a közszolgálati médiát, a köztársasági elnök, a népszavazás intézményét, vagy az ügyészséget nézzük, úgy még a legsötétebb Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van. Ezt kell megérteni mindenkinek, aki most az ellenzéki oldalon finnyáskodik. Nekünk ebben a pillanatban nem a 2006-os, mára bukott hatalommal kell küzdenünk, hanem a jelenlegivel, és egy időre felül kell emelkedni a múltbéli sérelmeken.
Tisztelem Vona Gábor stratégiai érzékét, de a választáson a többi ellenzéki párttal együtt bizony mi is hibáztunk. (...) Ha 3-5 szimbolikus körzetben visszalépünk, akkor ma nincs kétharmad.
És ma több mandátummal rendelkeznénk mi is, ők is.”
Forrás: Origo & Mandiner nyomán