AAnticionista tüntetésnticionista nagygyűlést tartott a Jobbik, háromszázan meg is jelentek a rendezvényen, pár gyúrós szkinhed, de főleg nagymamák, nagypapák. Beszédet tartott hegedűs lórántné, vona gábor gyöngyösi márton, ezekből nem emelünk ki konkrét részleteket, mivel egyrészt nem akarjuk untatni az olvasóközönséget, másrészt össze lehet foglalni röviden, tömören: mocskos zsidók.


Anticionista tüntetés
A Jobbiknak már csak ennyire telik.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke elismerését fejezte ki a szerinte ezer - helyszíni tudósítónk szerint négyszáz - résztvevőnek, majd megfeddte azokat, akik a hatalom megfélemlítésének köszönhetően nem mertek elmenni az anticionista tüntetésre.

Az ötödik kerületi Vértanúk terén tíz órakor elkezdődött a tüntetés. Tudósítónk szerint mintegy 400 tüntető van jelen, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyenpólós aktivistái biztosítják a rendezvényt.

Az első sorokban horogkeresztes táblákat emelnek föl, közben egy perces "néma fejhajtással" emlékeznek a bolsevizmus és a cionizmus magyar áldozataira.

Hegedűs Lóránt is felszólal a rendezvényen: egy 2007-es beszédét játszák be felvételről, mondván, az üzenet ma is aktuális.

Hegedűs Lórántné beszédében azt sérelmezi, hogy a médiában szélsőjobboldalinak nevezik őket. Ezután rátér az aktuálpolitikára, és felsorolja tíz izraeli üzletember nevét, akik hazánkban fektetnek be, ezzel felhívva a figyelmet az izraeli "gyarmatosításra". Elmondja, hogy ezeket a befektetéseket dokumentálják, és akkor is el fognak számoltatni, ha a magyar igazságszolgáltatás semmit nem tesz ennek érdekében.

Hegedűsné beszédében azt is elmondja, hogy ők nem antiszemiták, hanem anticionisták. Ezután Gyöngyösi Mártont Magyarország jövendőbeli külügyminisztereként konferálja föl.

Gyongyossi_israel-us.jpgGyöngyösi arról kezd beszélni, hogy a fasizmus fenyegetésével szemben a kommunizmus bűneiről kellene beszélni. Szerinte a világ legnagyobb koncentrációs táborát - ami felülmúlja a náci táborokat - Izrael tartja fönn, és a neve Gázai övezet.

Helyszínen lévő tudósítónk szerint a várt tömegnek csupán az egynegyede ment el, ugyanis még az utca közepén is helyeztek el hangszórókat, amik jelenleg egyedül árválkodnak.

A rendezvényen egymást követik a dalok és a beszédek. Tudósítónk mellett álló biztonsági őrök arról beszélgetnek egymással, hogy "lehetnének többen is".



morvai_balo.jpeg
Morvai Krisztina és "volt férje" Baló György
(ők is zsidók)
Morvai Krisztina is hangfelvételről jelentkezik be, és elmodja, hogy nagyon szeretett volna jelen lenni a rendezvényen, de sajnos "egyéb halaszthatatlan teendői" miatt ezt nem tudta megtenni. Ezután Budaházy Györgyöt kezdi méltatni, és emlékezteti a közönséget, hogy ő volt az az ember, aki meg merte piszkálni a Sukoró-ügyet.

Vona Gábor ezer fős részvételt említ beszédében
, majd üzen az embereknek, hogy ne legyenek félősek, és legközelebb jöjjenek el hasonló rendezvényeikre. Vona kifejezte csalódottságát az alacsony részvétel miatt. Ezután némi ellentmondásba kerül önmagával, ugyanis az alacsony részvételt azzal kezdte magyarázni, hogy a média botrányt kreált az anticionista tüntetésből. 

vona_zseb.jpgEzt követően a pártelnök egy viccet szúrt be beszédébe, mondván, a Zsidó Világkongresszusban és a trafikbotrányban az a közös, hogy mindkét esetben a Fidesz besétált a Dohány utcába. Végül mind a bal-, mind a jobboldalt bírálni kezdi, állítván, hogy a pártok 23 év alatt képtelenek voltak az összefogásra, kivétel ez alól a december 2-i Neonáci Ellenes Tüntetés, amikor is a kormánypárt és az ellenzéki pártok két nap alatt valósították meg az egységet.

Vona elmondja, az a céljuk, hogy a "nemeslelkű" magyar emberek felemelkedjenek Magyarországon. Ehhez viszont nekik hatalomra van szükségük, ezért kijelenti, hogy meg fogják nyerni a következő parlamenti választásokat.

Mind Vona, mind Gyöngyösi említi a holokauszt miatt kifizetett kárpótlási összegeket, majd javaslatot tesznek, hogy ezeket a pénzeket milyen módon lehetne jobban felhasználni.

Murányi Levente, a Jobbik alelnöke beszédében elmondja, hogy az 1956-os forradalmat leverő kommunisták most is jelen vannak a magyar politikai és közéleti elitben, csak éppen liberálisnak, vagy szociáldemokratának hívják magukat.


Tudósítónk elmondása szerint mind az öt felszólaló beszédében visszatérő elem volt a kommunizmus bűneinek összemosása a cionizmussal. Hangsúlyozták, hogy Kun Béla, valamint Rákosi Mátyás is zsidó származású volt, valamint ez a fajta zsidó térhódítás ma is jelen van hazánkban az izraeli felvásárlók személyében - utalva Simon Peresz 2007-es ominózus mondatára. Vona Gábor szerint ez nem antiszemitizmus, hanem anticionizmus, amihez joguk van.


sneider_0.jpgVago_Bela_Weiss.png
Sneider Tamás a Jobbik alelnökeés felmenője Vágó-Wiess Béla
"Vágó Béla, Weiss (Kecskemét, 1881. augusztus 9.Szovjetunió, 1939.), 1905 után a szociáldemokrata baloldal egyik vezetője, és a Népszava munkatársa. 1906-tól az MSZDP több vidéki szervezetének titkára. 1914-től a Magánalkalmazottak Szakszervezetének munkatársa volt. Az I. világháború idején kapcsolódott be az antimilitartista mozgalomba, és később az egyik vezetője. A 1918 és 1919 között a Budapesti Munkástanács kommunista frakciójának vezetője. A Tanácsköztársaság idején az vasúti ill. hajózási népbiztos, majd a Vörös Hadsereg I. hadtestének parancsnoka. A tanácshatalom bukása után emigrált a Szovjetunióba. Később a Sarló és Kalapács című újság főszerkesztője lett."  forrás: Link
"Vágó-Weiss Béla: „Vér nélkül nincs terror és terror nélkül nincs diktatúra!
" ( Link )
Elmondták, hogy a kommunista rendszerek alatt elkövetett bűnökért soha senki nem kért bocsánatot, majd felszólították a magyar zsidóságot, hogy ezt tegyék meg. 

Tudósítónk jelentése szerint egy húsz tagú egyenruhás társaság alakzatban hagyta el a rendezvényt, és 15-20 személy a magyar gárda egyenruháját is viselte. Igen jelentős rendőri jelenléttel biztosították a demonstrációt. A rúdtáncáról elhíresült Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetője korábban ígéretet tett a részvételre, de a szónokok nem köszöntötték őket.

A tüntetés végén Hegedűsné azt mondta, ezt a napot ők nyerték.


Korábban betiltották


A tüntetést eredetileg Hegedűs Lóránt református lelkész hirdette meg, azonban ellene fegyelmi vizsgálat indult az egyházban. Ezt követően jelentette be Hegedűs Lórántné, hogy férje helyett ő szervezi meg a gyűlést. Később azonban Orbán Viktor utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozzon meg minden olyan tüntetést, szervezkedést, amely sérthetné a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozására látogató vendégek és a magyarországi zsidó közösség emberi méltóságát.

A rendőrség ezután megtiltotta a rendezvény megtartását, indoklásuk szerint provokatív annak időpontja és célja. Végül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pénteki végzésével hatályon kívül helyezte a budapesti rendőrfőkapitány döntését, mondván, a rendőrség túllépte az egy rendezvény megtiltásához rendelkezésre álló kétnapos határidőt.

atv.hu nyomán