GárdaJúlius 3-án volt a Bajtársiasság napja alkalmából megtartott Jobbik-Ú.M.G közös megemlékezés is, melyet Kiss Róbert „invitáló” levele előzött meg. A levél tartalmával foglalkozni nem kívánok, hiszen az önmagáért beszél, ám egyet mégis hozzáfűznék: A BAJTÁRSIASSÁG NAPJÁRA NEM KELL MEGHÍVNI EGYETLEN GÁRDISTÁT SEM, MINT AHOGY NEM IS LEHET MEGTÍLTANI NEKIK A MEGEMLKEZÉS JOGÁT SEM!
 

gárda

             Tekintse meg képtárunkat

A megemlékezés, az összefogás képzeletbeli zászlója alatt lett retorikailag meghirdetve és megtartva, de a tettekben ennek ellenkezője nyilvánul, nyilvánult meg.

Már az ominózus levél tartalma is szöges ellentétben állt az egyesülés eszméjével, hiszen a volt főkapitány kizárta a meghívottak sorából a neki nemtetsző gárdistákat. De lássuk csak hogy kikről is van szó: Minden olyan gárdistáról, aki nem akar Kiss Róbert vezetése alatt ténykedni, de még bízik a Jobbikban, és minden olyan gárdistáról, akik hátat fordítottak a Jobbiknak miután az a választásokat követően eldobta őket mint cigánygyerek a használt zsebkendőt.

Bár retorikailag a Jobbik és Vona Gábor is az egyesülés mellett kardoskodik, de a tettek mezején pontosan az ellenkezőjét cselekszi.

Nem tisztem megítélni és nem is tudom megítélni, hogy ez egy tudatos félrevezetése-e a szimpatizánsoknak, szavazóknak, vagy csupán egy súlyos hályog következménye, de az biztos, hogy a Gárda történelmének egy szégyenfoltja a jelen időszak.
A legnagyobb szégyen, hogy a Jobbik és Vona is látszólag egy olyan főkapitányt támogat, aki még olvasni sem tud és aki olyan határozottságot sugall mint Malacka a Micimackó című rajzfilmben.
De csak látszólag támogatják Juhászt, hiszen a ténylegesen támogatott személy Kiss Róbert, aki úgy, hogy elvileg nem tölthetne be tisztséget,-múltja miatt-,az Ú.M.G.-n belül, fél év alatt a nulláról máris a főkapitány-helyettesi tisztségig tornázta fel magát. No persze ez nem nehéz úgy, ha az új főkapitány csupán egy báb, támogat a Vona, és nem mellesleg a teljes vezérkar kiválasztása nélkülözte az alkalmasságot, ellenben előtérbe helyezte a rokoni és baráti kötelékeket, illetve minden olyan személy el lett távolítva az Ú.M.G. kettőből is, aki gondolkodik és véleményt formál akkor, amikor látja, hogy nem jó irányba tart az „új” kezdeményezés sem. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy valaki előre lássa, a következő tisztújításon Kiss Róbertből újra főkapitány lesz.


Önmagában az a tény még nem baj ha egy személyhez ragaszkodik a Jobbik, de az már igen, ha ez a személy egy a gárdistákra már többször is szégyent hozó, megosztó személy, aki erkölcsileg is elbukott.
Tudom, most jön a magyarázat, hogy a Jobbik nem a Kiss Róbertet, hanem a Juhász Tamást támogatja.
Nekem ez teljesen mindegy, hiszen tavaly december óta a Juhász is elütötte a sok baráti jobbot, az összefogásra kinyújtott kezeket.
De miért is?
Azért mert az összefogást az Ú.M.G. csupán az ő fennhatóságuk alatt, az ő irányításuk alatt tudja elképzelni.
Vagyis a Jobbik közvetlen fennhatósága alatt!
A Jobbiknak kell az irányítás joga.
Csak akkor támogatják a gárdistákat, ha az ő közvetlen irányítása alatt álló parancsnokság alá sorakoznak be.
Azonban a Jobbik használta és eldobta a gárdistákat, így oda a bizalom!
A jelen helyzet körülményeit tekintve a hitelesség is! Ezt nem csupán én gondolom így, hanem még az a közel 2.000 bajtársam is, aki nem jelent meg a Bajtársiasság Napi rendezvényen.


Az egyesülés nem fog létrejönni addig, amíg a jelenlegi gárdaszervezetek vezetői nem állnak félre egy új, egységes gárda érdekében!
Nem fog létrejönni, amíg a gárdisták a vezetőiket nem saját maguk jelölik és választják teljesen alulról, vagyis már a „Talpas” szintről kezdve!
Nem fog létrejönni, amíg a Jobbik nem önzetlenül, pusztán a nemzet érdekében szorgalmazza az egység létrejöttét, és vonul háttérbe, bele nem szólva a Gárda életébe és irányába, de támogatva annak nemzetmentő tevékenységét!
Nem fog létrejönni, amíg a pénzekkel és a hatalmukkal visszaélő parancsnokok nincsenek kizárva pusztán a tisztesség, becsület és az erkölcs alapján!


Vasárnap felmérhette mindenki, hogy mekkora a „támogatottsága” (kudarca) a Jobbik által támogatott gárdának.
Rengetegen elmentünk volna, ha nem a bukottak és megosztók zászlója alá kellett volna újra besorakoznunk.
Most mondhatnám én is,- a Kiss Róbert levele nyomán-, hogy azokat nem látom szívesen az egyesülés zászlója alatt, akik elárulták a gárdát, elárulták a bajtársaikat, de nem teszem.
Helyette abban bízom, hogy mindenki aki gátja az egyesülésnek levonja a következtetéseket és félreáll, azok pedig akik hajlandóságot mutatnak az egyesülésre megtalálják a közös hangot, a közös irányt, és ezúttal megteremtődik a pártérdekeken túlmutató egység, a nemzet érdekében! 


Idézet a Magyar Gárda Mozgalom alapító nyilatkozatából:
„A Magyar Gárda pártok és határok felett áll. A nemzetközösség erő- és érdekközössége akar lenni. Életre hívója és támogatója mindannak, ami nemzeti felébredésünk és felemelkedésünk irányába mutat, de megingathatatlan gátja a magyarság szellemi és fizikai gyengítésének.”

Jelenleg a saját szellemi és fizikai gyengítésünknek sem vagyunk képesek gátat szabni, mert a legfelsőbb körökben hiányzik az őszinteség, az önzetlenség, az egyenesség és a példamutatás!
Ez a Bajtársiasság Napja igazi kudarca!

Egy Talpas Hunhír