GárdistaGárdista lettem, nem divatból, hanem mert hittem abban, hogy tényleg tehetek valamit én is a Nemzetért, az emberek védelméért. Hittem a kitűzött célokban, az eszmében, és úgy éreztem ez az, amire hivatva vagyok, és életem végig tartó feladatomnak tekintettem.

Ahogy telt az idő egyre jobban beleláttam a szervezeten belüli bomlasztásba, uszításokba, és a feladatok elvégzésének szándékos ellehetetlenítésébe.
Először úgy gondoltam, ez egy pár nem közénk való ember műve.
Aztán később, egy újabb dolog történt, ami teljes mértékben a Gárda nevetségessé tételét, és az emberek maradék bizalmának elvesztését célozta meg.
Természetesen sikerrel jártak a "jóakarók", némi zsarolással fűszerezve keresztülhúztak mindent.

Az aki ezt tette nem volt más, mint a Jobbik! Létrehoztak valamit, ami aztán túlnőtt rajtuk, és erre nem számítottak. És így egyre nyilvánvalóbb módon, és egyre látványosabban az elpusztításán dolgoznak.